Erdély sajátos etnikai és vallási helyzete a XVI.-XVIII.században


Sztori (kiegészítés)

Magyarországnak Mohács után két királya lett: Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János, a legnagyobb magyar főúr. Szapolyai szövetségre lépett a törökökkel. A török szultán 1529-ben sikertelenül ostromolta meg Bécset. 1532-ben Kőszeget kezdte el ostromolni, amit szintén nem foglalt el. 1538-as váradi békében Magyarországot két részre osztották: Ferdinándé a nyugati, Szapolyaié pedig a keleti területek lettek. Szapolyai kiegyezett a törökkel hűbéri viszonyban. Szapolyai 1540-ben meghalt. Utóda János Zsigmond (1541-1570) lett, aki ekkor még kisgyerek volt, aki helyett anyja, Izabella és Fráter György kormányzott. Ferdinánd hadsereggel indult meg kelet-magyarország ellen, ezért a Fráter György a törököket hívta segítségül. Ferdinánd seregét szétverték, de mivel nem bízott az új erdélyi kormányzásban, ezért felvonult hadseregével és 1541-ben elfoglalta Budát.

Ezzel az ország végleg 3 részre szakadt: királyi Magyarország (Felvidék és Nyugat-Dunántúl valamint Horvátország), Erdélyi Fejedelemség (Erdély, Partium,és Kárpátalja) és a török hódoltság (középső területek).

Fráter György a gyalui egyezményben (1541) felajánlotta Ferdinándnak az egész ország trónját, ha segít kiűzni a törököt. 1542-ben meg is indultak Buda ellen a császári seregek csak megijedtek a nagyon erős török haderőtől és még mielőtt Buda alá értek volna, félúton vissza- fordultak. A kudarc hatására Fráter György megkezdte az erdélyi államszervezet kiépítését.

Erdély fejedelmei a szultán hűbéresei voltak, de teljes belső önkormányzatot kaptak. A belső ügyeiket ők intézték, és adót fizettek a szultánnak. Erdély nem volt független állam és külpolitikailag a törökökhöz tartozott. Az erdélyi haderő legfőbb parancsnoka a szultán volt, és a fejedelmek csak a szultán engedélyével vagy utasítására viselhettek háborút. A szultán persze bármikor vissza is rendelhette őket. A főváros Gyulafehérvár (ma Alba Julia) volt, ahol évente tartottak rendi országgyűléseket. Erdély fejedelmeinek nagy hatalma volt és a rendek nemigen tudtak beleszólni a kormányzásba.

1571-ben János Zsigmondot Báthory István (1571-1588)követte a fejedelmi trónon. Sikerült egységesítenie Erdélyt és a lengyel rendek 1576-ban lengyel királlyá koronázták (lengyel királyként az oroszokkal háborúzott). Halála után a politikai elgondolása tovább élt, miszerint Magyarországot Erdélyből kell egyesíteni. 1595 tavaszán Báthory Zsigmond (1588-1602) erdélyi fejedelem Bocskai (tanácsadója volt) tanácsára bekapcsolódott a 15 éves háborúba a császár, I. Rudolf oldalán. Báthory serege Gyurgyevónál nagy győzelmet aratott a törökök felett (1595). Azonban ezután a lendület elfogyott és jött a török visszavágás: 1596-ban a megerősített Eger megadta magát és a másik fontos végvárat, Kanizsát is bevették. Még ugyanebben az évben került sor a döntő ütközetre Mezőkeresztesnél, ahol a törökök legyőzték az egyesített erdélyi és császári sereget.

A Bocskai-szabadságharc Az egész úgy kezdődött, hogy a legnagyobb erdélyi földúr, Bocskai István (1557- 1606) bihari várait Habsburg támadás érte. Bocskai kiváltságok adásával állította maga mellé a hajdúkat és ezzel megszervezte hajdúkból álló hadseregét. A hajdúk marhapásztorok és elszegényedett kisnemesek voltak, akiknek hivatása volt a katonáskodás. A császáriak is használták már korábban őket és kb. 30 000 volt a létszámuk. Mivel a hajdúk protestánsok voltak ezért könnyebben álltak át Bocskaihoz.

Bocskai ezzel az új hadseregével legyőzte a császári támadó haderőt Álmosdnál 1604-ben. Ezzel kezdetét vette a Bocskai szabadságharc. Igen hamar a Felvidék keleti része majd 1605-ben a az egész Felvidék ellenőr- zése alá került (török segítséggel amire Bocskainak nagy szüksége volt). A szerencsi országgyűlés (1605) kimondta, hogy Bocskai Magyarország fejedelme és a szultán koronát is küldött neki. Bocskai ezt nem fogadta el, mert nem akarta, hogy az egyesített országrészek török függésbe kerüljenek.

Újabb győzelmek következtek 1606-ban is és 1606. júniusában megkötötték a bécsi békét. A béke értelmében, a királyi Magyarországon lett vallásszabadság a városoknak, rendi alkotmány és Erdélyhez 7 vármegyét csatoltak.

Bocskai letelepítette birtokain a hajdúkat és minden alól mentesítette őket, csupán katonai szolgálattal tartoztak neki (ez volt a hajdúszabadság).

Bocskai szabadságharca Magyarország történetének egyetlen győztes szabadságharca. 1606-ban megkötötték a törökök és az osztrákok a zsitvatoroki békét, aminek értelmében a korábbi határok álltak helyre, lezárva a 15 éves háborút.

Erdély aranykora Bocskai halála után Báthory Gábor (1606-1613) lett Erdély fejedelme. Botrányos élete miatt a hajdúk kinyírták. Utóda Bethlen Gábor (1613-1629) lett. Bethlen visszaadta a kiváltságokat a szászoknak és a székelyeknek és három hadjáratot vezetett a Habsburgok ellen (1616, 1619-1621, 1626) Bekapcsolódott a csehek oldalán a 30 éves háborúba (1618-1648), de a csehek kudarca után végülis különbékét kötött a Habsburgokkal (részben azért mert a magyar rendek nem álltak mellé).

Bethlen ezeken a háborúk alatt 2 dologra is rájött: 1.A Habsburgok legalább olyan veszélyesek mint a törökök. 2.A hódításaival a törökök járnak jól, mivel azokat ők kapják (anélkül, hogy harcoltak volna érte) Utóda, I. Rákóczi György (1630-1648) a svédek oldalán Erdély ismét bekapcsolódott a 30 éves háborúba, amit a Porta jóváhagyott. Viszont őmellé se álltak a rendek és a Linzben aláírt békében (1645) békét kötött a Habsburgokkal. Rákóczi György és Bethlen Gábor uralkodása alatt az erdélyi állam fénykorát élte: merkantilista jellegű gazdaságával gazdag lett, amiből futotta a kálvinista kultúra támogatására is, pl.: Gyulafehérváron főiskolát alapítottak.

A bukás

I. Rákóczi György utódja fia, II. Rákóczi György (1648-1660) lett. A szultán engedélye nélkül a svédek oldalán 1657-ben megtámadta Lengyelországot és erdélyi haderő legnagyobb részét kivitte. Célja a lengyel királyi trón megszerzése volt, ám a hadjárat teljes kudarccal végződött (a 15 000 fős erdélyi sereg nagy része orosz fogságba esett). Az átmenetileg megerősödő törökök az engedély nélküli hadjárat indításáért pusztító bosszúhadjáratot indított Erdély ellen. A törökök végigpusztították Erdélyt, (a fejedelem a szászfenesi csatában (1660) esett el). A törökök Erdély területének harmadát magukhoz csatolták és Erdély élére Apafi Mihály került.

Erdély innentől kezdve nem nagyon játszott fontos szerepet a regionális politikában.

A törökök kiűzésével és a karlócai béke (1699) megkötésével, az összes magyarországi terület (Temesköz kivételével) így Erdély is csatlakozott a Habsburg Ausztriához. Az osztrákok a magyar területek megosztásának szempontjából Erdélynek jelentős önkormányzatot adtak és Nagyfejedelemséget szerveztek belőle. Így Erdélynek lett külön rendi országgyűlése, rendi alkotmánya és a kiváltságos területek megtarthatták kiváltságaikat. Rákóczi alatt ez a különállás átmenetileg megszünt de a szabadságharc bukása után a Habsburgok visszaállították ezt és 1848-ig maradt ilyen. (bár a 49-es szabadságharc után a kiegyezésig megint volt Erdélyi Nagyfejedelemség) Erdély nemzetiségei A Budai Nagy Antal féle felkelést ugye az 1437-ben alakult kápolnai unió verte le. A kápolnai uniót az 1437-es kolozsmonostori egyezményben alapították meg, aminek értelmében Erdély előkelőit, a ’’három nemzetet’’ összefogta és megmondták, h együttesen védekeznek a lázadó jobbágyok és a törökök ellen.

A 16-17. századi Erdély mind etnikailag, mind a nagyobb népcsoportok jogállását, mind a felekezeteket tekintve tarka képet mutat.

A „három nép” és a „három nemzet” fogalmak köztudottan nem fedik egymást. Erdélynek három alapvető etnikuma volt: a magyar, a román és a német (szász). A korabeli fogalmak szerinti, jogállást is jelentő három „nemzet” a magyar etnikum két eltérő jogállású csoportjából (székelyek és magyarok), valamint a szászokból állt. A románok gyerekei ezekbe a natiókba tagolódtak, jogállásuk szerint.

Népek Erdélyben háromféle nép élt (egyébként ma is, ha a cigusokat nem számoljuk): a magyar, a román és a német (szász).

Mi

Mi adtuk sokáig az Erdélyi etnikumok számának kb. felét és mi két nemzetet alkottunk: székelyek és magunk. A székelyek genetikailag semmiben nem különböztek tőlünk, ám kiváltságaik miatt külön nemzetet alkottak. Önmagukat a hunok leszármazottainak mondták. A székelyek már az államalapítás idején autonómiát kaptak, és CSAK a királynak kellett adót fizetniük, cserébe katonai határőr szolgálatot teljesítettek (abban az időben ugyanis kelet felől várható volt támadás valamelyik száműzött nomád néptől [pl. besenyők, úzok, kunok]).

Ám később már kisebb volt ezeknek a támadásoknak a valószínűsége, mégis a székelyek megtartották ezeket a jogaikat. A székelyek egy összefüggő területen éltek Kelet – Erdélyben, amit Székelyföldnek neveznek. A székely területnek saját közigazgatása volt, Székelyföld székekre volt felosztva, amik élén királybírák álltak.

A magyar nemzetet Erdélyben a nem székelyföldi magyarság alkotta. Mi az összes területen jelen voltunk, volt ahol többen, volt ahol kevesebben. Mi nagy- részt az Észak- és Nyugat Erdélyi területeken voltunk többségben. Az erdélyi nemesség nagy részét magyarok alkották. A XVIII. században sajnos sokat szívtunk (megint) a Rákóczi-szabadságharc miatt (meg a XVII. századi török-tatár pusztítások miatt is) és sajnos a beözönlő románok miatt elvesztettük számbeli többségünket Erdélyben és Észak-Erdélyi területeken is számbeli kisebbségbe kerültünk.

Szászok

A szászok Erdélybe az Árpád-kor elején kezdtek bejönni Ny-ról Szent István hívására, de igazán nagyobb hullámban IV. Béla idején érkeztek hospesekként.

A szászok városokban éltek, ahol – éppen miattuk - fejlődött a kézművesipar és a kereskedelmi tevékenység és emiatt kiváltságos területnek számítottak, vagyis csak a kircsinek fizettek adót. Az erdélyi szászok központja Nagyszeben volt (németül Hermannstadt, Sibin románul) de jelentős szász városok voltak még mások is, pl. Kolozsvár. A szász területnek saját közigazgatása volt, Székelyföld székekre volt felosztva, amik élén királybírák álltak..

A szászok letelepedési területe egyrészt Dél-Erdélynek a Nagy-Küküllő, a Székelyföld és az Olt közötti része – nyugat-északnyugati határa a Maros Fehér megyei szakaszát keleten-délkeleten kísérő hegyvonulatok és Szászvárosszék nyugati széle –, másrészt északon a Beszterce-vidék. Ehhez, a Királyföld néven ismert külön jogállású területhez körös körül szórványok is csatlakoznak: Küküllő megye jobbágysorba jutott falvai és Fehér megyei jobbágyfalvak (Vingárt-Weingartskirchen, Sorostély-Schornstein stb.). Beszterce-vidéknek is számos szórványa van a Mezőségben (Szászrégen, Teke, Dedrád, Petele stb.). Hogy a kép még tarkább legyen: az erdélyi Fehér megye keleti részét jó féltucatnyi apró darabra szakítják a közéjük települő szászok. Ezek az apró enklávék csak részben olvadtak bele a szászságba.

A török kiűzése és a Rákóczi szabharc után az erdélyi szászok a Habsburgok fontos támaszai voltak és emiatt kiváltságaik megmaradtak.

Románok

A románok a XI. században jelentek meg Havasalföldön a balkánról odavándorolt vlach törzsekként. A következő évszázadban jelentek meg nálunk.

A román települések – 12. század végi feltűnésüktől kezdve – hegyvidékiek (Hunyad megye, az Érchegység, a világosi uradalom hegyvidéki része, Máramaros, a Radna völgye). Miután a Havasalföld és Moldva török kézre kerültek, hirtelen tömegével érkeztek Erdélybe románok (ugyanis a megemlített két ország hajlandó volt baromi magas adót fizetni a törököknek).

A 16-17. században azonban már a mezőségi területeken is gyakran találkozunk velük. A háborús zavarokban – egészükben vagy részben – falvak maradnak pusztán, s a jobbágyfalvakban a földesúr, a szabad szász helységekben a község papja vagy maga a község fogadta szívesen a betelepülőket: földesúri szolgáltatásokat kaptak tőlük vagy tizedet, részt vállaltak a helység adójából és más közterheiből. Művelhető szántóterület vagy kiirtható erdő és bozótos akadt számukra. De megjelentek városok külvárosaiban is (pl. Brassó).

A románok száma az erdélyi fejedelmi idők alatt is magas volt, meg emelkedett is de nem ismerték el őket külön nemzetként, holott a lakosság közel 1/3-át már akkor ők adták.

A románok alapvetően pásztorkodással foglalkoztak és úgy szaporodtak mint a nyulak. A XVIII. században zajlott Rákóczi szabadságharcban sajnos sokan meg- haltak tőlünk és a Habsburg vezetés közvetlenül vagy a nemességen keresztül hívta a be a románokat Havasalföldről földet igérve nekik, h pótolja a magyar munkaerőt. Így rohamosan nőtt a románok száma és a XVIII. század végére elérték, h Erdély lakosságának legalább a kb. 60%-át ők adták. Milyen lehetett a három etnikum aránya a fejedelmi korban? Nagyon óvatosnak kell lenni a válasszal, hiszen megbízható összeírásaink nincsenek e korból. Az első olyan adat, amely valami számszerűt mond erről, Vasile Lupunak, Moldva nagy tehetségű, de nem egyértelmű emlékezetű fejedelmének egy 1650 táján a Portához írt levele. Azt írja, hogy Erdély népességének több mint egyharmada román. Számítsunk le ebből némi propagandasztikus túlzást, s tegyük 20-30%-ra a románok számarányát Erdélyben 1650-ben. Vasile Lupu információi nyilván a moldvai ortodoxia erdélyi kapcsolataiból származtak. A következő elfogadható adat egy kormányhatósági becslés, amely 1713-1714 tájáról való. Eszerint Erdély népességének 47%-a magyar, 19%-a szász és 34%-a román. Az eltérés csak annyi, amennyi a háborús pusztulásokkal (1657-1662, a törökellenes felszabadító háború, Thököly 1690. évi beütése, a Rákóczi-szabadságharc) és a folyamatos román betelepedéssel magyarázható.

„Nemzetek” Csak részben azonos a három „nemzet” (natio) – mint mondtuk – a három etnikummal. A magyar etnikum két nemzetet alkot: a Mohács előtti korból külön jogállást öröklő székelyeket és a magyarországi rendekkel azonos jogállású magyarokat. Külön jogállással bír az erdélyi szászság. A három natio rendjei 1437-ben, a felkelt parasztok elleni védekezés során unióra léptek egymással; az unió ettől kezdve egészen 1848-ig az erdélyi rendiség egyik alapja. A fejedelmi korban, kritikus helyzetekben, sorozatosan bástyázzák körül újabb és újabb törvényekkel. A 17. század közepén már az unió-eskü megsértése az uralkodó vagy az állam biztonságának megsértésével egyenrangú bűncselekménynek számít; büntetése – mint hűtlenségé – halál.

Nincs külön jogállása az erdélyi románoknak. Ha a 17. századi erdélyi törvények az akkor használatos szóval „oláhokat”, „oláh nemzetet” emlegetnek, akkor vagy vlach jogú pásztorelemekről van szó, vagy görög hitűekről, tehát felekezetről. Ezek a vlach pásztorok megtalálhatók Sziléziában éppúgy, mint Felső-Magyarország hegyeiben, illetve Erdélyben vagy éppen az Adria mellékén. Nincs szó egységes etnikumról, a pásztorkodó életformával kapcsolatos speciális jogállásuk, szolgáltatásaik stb. különböztetik meg őket másoktól. Több is, kevesebb is ez a népcsoport az erdélyi román etnikumnál, hisz a sziléziai vlach nyilván nem román – ugyanakkor azonban a már letelepedett, jobbára földművelő erdélyi román paraszt nem a pásztorjog, a vlach jog szerint él. Az erdélyi román etnikum tagjai tehát nem román etnikumuk alapján, hanem rendi jogállásuk szerint tagolódtak bele az egyes natiókba. A nemesek a más etnikumú nemesek közé, hogy esetleg olyan magasra jussanak, mint a román etnikumból származó fejedelem, Barcsai Ákos, akit ellenfelei „der grober Wallach”-nak (azaz „durva oláh”-nak) titulálnak. De más román származású személyeket is találunk az erdélyi fejedelmi kor vezetői között. A román szabad rendűek is (várakban szolgáló puskások stb.) egyenrangúak voltak a más etnikumú szabad rendűekkel. Az erdélyi jobbágy terheit nemcsak a fejedelmi korban, hanem még a 19. század első felében is helyi körülmények szabták meg és tették végtelen tarkaságúvá, nem pedig az etnikum különbözősége. A románság „negyedik nemzet”-ként való elismerése már a 18. században induló román nemzeti mozgalom követelése.

A vallási helyzet Erdélyben

A négy „bevett”, tehát törvényesen elismert vallás (receptae religiones) rendszere a 16. század második felében alakult ki Erdélyben. A négy vallás szabadságát időnként szokás volt valamiféle igen korai (Erdélyben különösen korai) polgári vallási türelemnek értelmezni. A reformáció németországi ’’megala- lása’’ után nem sokkal Erdélybe is elterjed ahol komoly támogatottság fogja majd övezni. (a négy vallás a következő: katolikus, evangélikus, református, unitárius).

Az 1540 utáni erdélyi törvényhozás tiltó törvényei a reformáció első jelentkezését kísérik. Csak az 1550-es évekre terjed el a reformáció annyira, hogy 1557 júniusában kimondják a szabad vallásgyakorlat elvét. 9 hónap múlva ezt úgy erősítik meg, hogy a szabad vallásgyakorlat csak a katolikus és evangélikus vallás gyakorlatára vonatkozik. Az unitarizmust ekkor kifejezetten eltiltják, a református felekezetet pedig 1564 júniusában említik először törvényben. A reformáció megerősödése azonban olyan arányú, hogy 1566-ban már törvénnyel utasítják ki az országból a katolikus egyházi személyeket, a váradi káptalant pedig felszólítják a rövid időn belüli áttérésre. 1568-as tordai országgyűlésen törvénybe iktatták a protestánsok szabad vallásgyakorlását és vallásuk hirdetését.

A katolikus vallás Báthori István alatt erősödik meg annyira, hogy 1573 májusában, Erdély történetében először, a négy vallás szabadságát lehessen törvénybe iktatni. Báthori, ugyanis visszaadta a katolikusok vagyonát de toleráns volt a protestánsokkal is. 1573-tól a négy bevett felekezet rendszerét abban az értelemben is el kívánják zárni, hogy sorozatosan születnek törvények, s időnként drasztikus rendszabályok is az „újítók”, a reformáció szélső irányzatainak képviselői ellen. A négy „recepta religio” rendszerét azonban az 1580-as évek végén újabb csapás éri. 1586-ban meghal a Báthori-dinasztia feje, a katolikus Báthori István lengyel király. 1588-ban kitiltják Erdélyből a jezsuita rendet, amelyet a Báthoriak telepítettek be; megvonják a katolikus szerzetesrendektől azt a jogot, hogy kolostort, kollégiumot, közhelyen épült templomot birtokoljanak, s megtiltják működésüket Erdélyben. Törvénybe ekkor csak a három protestáns felekezet jogait iktatják. A rendi fellendülés évei további katolikusellenes rendszabályokat hoznak. Csíkban viszont, tudomásul véve a realitásokat, meghagyják, a katolikus vallás gyakorlatát, mivel ide nem hatolt be a reformáció. A négy vallás szabadságát 1595 tavaszán iktatják újra törvénybe, a rendi mozgalom 1594 nyári katasztrofális veresége, Kendi Sándor, Kovacsóczy Farkas, Báthori Boldizsár és társaik kivégeztetése után.

Erdélyben Bocskaitól (1604-1606) kezdve 1690-ig református fejedelmek uralkodnak. A katolikus vallással szemben bizonyos korlátozások voltak érvényben. Katolikus püspöke volt ugyan Erdélynek, de a 17. században nem engedték be oda. A jezsuita rendet 1607-ben megint kitiltják Erdélyből; nyilvánosan nem is működhetett ott tovább. A ferencesek tevékenysége azonban (elsősorban a Székelyföldön) fennmaradt. A katolikus egyház híveit azonban nem háborgatta a vallásukban senki. A nagyúri családok zavartalanul megőrizték katolikus hitüket, sőt országos méltóságokat tölthettek be. Így például a mindvégig katolikus hiten maradó Kornis család tagjai közül Boldizsár a székelyek generálisa, Zsigmond pedig az ország generálisa (a hadsereg főparancsnoka) volt. A kancellári tiszt viselői közül katolikus Kovacsóczy István és Mikes Mihály. Katolikus az Apafi-kor tekintélyes államférfia, Mikes Kelemen is. A közismerten hithű református Apafi fejedelmi tanácsában ott volt rajta kívül két katolikus Haller is, egyikük, János mint kincstartó. Erdély református fejedelmei józanul kezelték a katolicizmus ügyét, de azért a református felekezeté a hegemón szerep.

Az erdélyi evangélikusságot majdnem kizárólag a szászok teszik ki. Így felekezetüket kettős védelem védi: a vallás szabad gyakorlatát biztosító törvények és a szász nemzeti privilégiumok. Helyzetük a 16-17. században az, ami a szászoké általában Erdélyben: a két nemesi natióval nem egyenrangúnak tekintett, de egyenjogú natio és felekezet; vallási jogaikban nem háborgatja őket senki. A szászok egy-két vezetője – a szászok ispánja és esetleg egy további tekintélyes személy – állandó tagja az ország legfelsőbb politikai testületének, a fejedelmi tanácsnak. Szabad polgárok, szabad vallásgyakorlattal (a feudalizmus keretei között) – így jellemezhetjük helyzetüket.

A szászok voltak azok akik az evangélikus vallást terjesztették: a brassói Honterus kezdte az első térítő tevékenységet, aminek eredményeképp az 1550-es években a szászoknak már lett evangélikus egyházszervezete, aminek kolozs- vári püspöke Heltai Gáspár lett, akiről tudjuk, hogy ilyen állatmeséket írt. Az unitáriusok helyzete rosszabb ennél. Hivatalosan mindvégig bevett felekezet maradnak, de lassan-lassan félreszorítják őket, holott kiváló államférfiak kerülnek ki közülük. Iskoláztatásuk zavartalan, kolozsvári szellemi központjuk megmarad (ezt csak az 1710-es évek második felében veri szét az ellenreformáció), de a református hegemónia árnyékában nem kaphatnak erőre.

Ez a négy vallás rendszere. Nem zavartalan egyenrangúság, de mégis több, emberségesebb, mint a korabeli Európa reformációjának és ellenreformációjának legtöbbször türelmetlen világa. Egyedül csak Erdélyben honosodott meg a reformáció úgy, hogy nem lett gyilkolászás, vagyis nem lett vallásháború. (hát igen) Erdélyben jelentős, de hivatalosan nem elfogadott vallások Az ortodoxia, amelyet túlnyomó többségében az erdélyi románság képvisel, törvényesen létező, de nem bevett, csak megtűrt felekezet volt Erdélyben. Püspöke volt – időnként több is –, papsága, egyházközségei működhettek, csak nem olyan biztos jogi alapon, mint a négy bevett felekezeté (nem élvezhetett állami támogatást). A reformáció megkísérelt behatolni közéjük – csekély eredménnyel. A XVIII. században a nagy háborúk miatt (törökök kiűzése és a Rákóczi buli) nagyon sokan elfogytak a magyarok közül és a Habsburgok (1.sorban III. Károly és Mária Terézia) közvetlenül, vagy a nemességen keresztül a munkaerő pótlására idegeneket hívtak be az országba, és Erdélynek a sok-sok román jutott, így jelentősen megnőtt az ortodoxok száma.

Kijut viszont az adminisztratív vagy éppen erőszakos eljárásból a reformáció unitarizmuson is túlmenő ágazatainak. Ezeket már 1573-tól tilalmazták. Ennek ellenére az antitrinitarizmusnak az ótestamentumi zsidó hit elfogadása felé hajló, majd azt követő irányzata, a szombatosság, évtizedeken át jelentős Erdélyben. Az 1620-as években az akkorra már bukott politikai nagyság, Bethlen Gábor volt kancellárja, Péchi Simon a vezetőjük. Ezt a szombatosságot veri szét bírói úton I. Rákóczi György 1638-ban, hogy aztán a hit búvópatakként lappangjon a dualizmus korának vallásegyenlőségéig.

Különleges eset két további vallási csoporté: az anabaptistáké és a zsidóké. Mindkettőt anno Bethlen telepítette be. Az anabaptisták csehországi németek, a német reformáció újrakeresztelő irányának hívei. Gyulafehérvár közelében, Alvincen kapnak kiváltságos telepet. Privilégiumuk védelme alatt gyakorolják vallásukat és űzik sokoldalú, fejlett ipari tevékenységüket. A zsidók Gyulafehérváron kaptak letelepedési jogot és más kiváltságokat. Számuk mindig csekély marad, gazdasági szerepük sem vetekedhet a görögökével, vagy az 1672-ben Moldvából Erdélybe menekülő örményekével.

Ez volt a három nép, három nemzet és négy vallás Erdélye. Nem a népek és a vallások együttélésének „tündérkertje”. Nem valami irreális, csodaszerű ország ez, hanem erősen különböző jogállású népcsoportok rendezett, törvények szabályozta együttélése, bizonyos nyitottsággal a kapukon kívül maradtak felé. Annyi bizonyossággal a jogrendben, amennyit a külpolitikai körülmények és Kelet-Európa általános színvonala megengedtek. Sőt, az utóbbinál talán több is. A felekezeti realitások józan tudomásulvétele, s ennek alapján az együttélésnek a kor és régió színvonalához képest emberséges formáinak kidolgozása: ez a 16-17. század Erdélye, népek, különleges jogállású csoportjaik és felekezeteik együttélése tekintetében. Ahhoz képest, h ennyiféle különböző felekezetű nép élt az országban, nem volt semmiféle csihi-puhi. Hát igen. Valamit tudtak az őseink. .

A reformáció (kiegészítés)

Többször esett szó a reformációról, így akkor vázlatosan írok róla, h valahogy meg legyen említve..

Okai:.

  • a papok luxuséletet élnek és ezt szúrja az emberek szemét
  • A vallásos igényeiket sem elégítik ki, hiszen az egyház szerint isten a szegényeket is ugyanúgy szereti.
  • X. Leó pápa búcsúcédulákat árult, ezzel a hívek megválthatták a purgatóriumi szenvedéseiket. Ebből a pénzből építették a Szent Péter Bazilikát.

1517-ben Luther Márton (Ágoston-rendi szerzetes) lépett fel ez ellen. Wittenbergben hozta nyilvánosságra a 95 pontból álló tételeit. Meg kell reformálni az egyházat, a bűnt csakis Isten bocsáthatja meg, egyedül a hit által üdvözülhet az ember, nincs szükség szertartásokra, szerzetesekre, se pápai hatalomra, az istentiszteleteket anyanyelven kell tartani, két szín alatti áldozást kell bevezetni. A társadalmi rétegek egyetértettek Luther nézeteivel, kivéve a papság, aki féltette hatalmát. A pápa kiátkozta Luthert, viszont a német fejedelmek támogatták, ezért 1521-ben a wormsi birodalmi gyűlésen elmondhatta tanait, de a császárnak nem tetszett, ezért birodalmi átokkal sújtotta. A német származású Bölcs Frigyes, szász fejedelem Wartburg várában bújtatta el Luthert, aki ott fordította le a Bibliát németre, ezzel megteremtette az irodalmi német nyelvet. 1529- II. Birodalmi gyűlés Speyerben. Luther és hívei megmaradhattak ebben a vallásban, de nem terjeszthették. De ők tiltakoztak (protestáltak). Így jött létre a protestáns egyház. 1530- Augsburgi birodalmi gyűlés – ágostoni hitvallás ( Ágoston város után) Itt újra előadhatta tanait. 1531- Schmalkaldenben a protestáns fejedelmek szövetséget hoztak létre és elfoglaltál a környező egyházi birtokokat. 1538- A katolikus fejedelmek is szövetségre léptek = Szent Liga (császár is mellettük állt) 1555- augsburgi vallásbéke ( „Akié a föld, azé a vallás” ) A katolikus fejedelmek földjén katolikus vallás, a protestáns földeken, protestáns vallás volt. Szabad költözés volt. Amiket eddig elfoglaltak földeket, megtarthatták..

Irányzatai:.

  1. Evangélisták (lutheránusok)
  2. Anabaptisták (újrakeresztelkedők) Szászországból származnak, Zwickauból, Münzer Tamás nevéhez köthető. Szerintük felnőtt korban tud csak az ember dönteni, akkor kell keresztelkedni. Népi irányzat, a gazdagokat támadja, szegénységben kellene élni, mint Jézus, nem ismertek felsőbb államhatalmat, közösen végzik a munkát, közös tulajdonban élnek. 1524-25-ben volt emiatt egy parasztfelkelés, mert a nemesek házait felgyújtották.
  3. Reformátusok (kálvinisták) Svájcból, Zürich-ből indul ki, Ulrik Zwingli nevéhez köthető, halála után Kálvin János vitte tovább eszméit. Genfbe utazott. Predesztináció (=eleve elrendelés elve). Megreformálta az egyházi szertartásokat. Egyszerűbb templomok. Egyház élén a tanács= konzisztórium áll. Tagjai a presbiterek, prédikátorok, polgárok. A politikába is beleszóltak. Műve: Keresztény vallás tanítása
  4. Antitrinitáriusok (=unitáriusok, vagy szentháromság-tagadók) Vezetőjük: Servet Mihály. Nem fogadják el, hogy a szentháromság egy istent jelöl. Ez a legszélsőségesebb irányzat. Erdélyben telepednek le, mert ott nem üldözik őket.
Névtelen képe

Elég borzalmas szóhasználattal írták ezt a tételt, nem hiteles, és rasszista hangú.

Névtelen képe

ne hisztizz már örülj hogy van

Névtelen képe

A tételed rasszista és felelethez nem illő szóhasználattal írtad, a témától sok helyen eltérsz.

A mező tartalma nem nyilvános.