A jobbágykérdés Magyarországon (XVIII-XIX. század)


A török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc alatt a magyarországi jobbágyság létszámában jelentősen megfogyatkozott. Ezen segített a betelepítés, a bevándorlás és a belső vándorlás. Ennek következtében főleg a peremkerületeken megnőtt a nemzetiségek aránya. A jobbágy terheit három irányban volt köteles teljesíteni: az állam, az egyház és a földesúr felé.

Állami terhek: a hadiadó, a forspont (katonák szállítása), a porció (katonák beszállásolása és ellátása), - katonáskodás.

Egyházi adó a tized volt.

Földesúri terhek: a kilenced, az ajándékok, a banalitások (a földesúr kizárólagos joga malom, kocsma, stb. üzemeltetése, melyet a jobbágyok a földesúr által meghatározott díj ellenében használhattak), a robot (egész telek után heti 1-2 nap).

A jobbágyok vitás ügyeiket általában a földesúr úriszéke előtt intézték. A jobbágyokat tilos volt megfosztani a földjüktől, a földesúr köteles volt őket védelmezni. A nemesi vármegye költségeit is a jobbágyok viselték a háziadó formájában. A földesúri terhek helyi eltérései, a különböző országrészek eltérő gazdasági fejlettsége és a jobbágytelkek aprózódása következtében megindult a jobbágyság differenciálódása.

A század második felétől a Felvidéken és a Dunántúlon megjelent a zselléresedés, míg egy szűk réteg gazdagodott. A XVIII. század közepén több szervezett megmozdulásra is sor került (1735-ös Békés megyei parasztfelkelés, 1764-es madéfalvi veszedelem, 1765-66-os dunántúli jobbágymozgalom). Ezek után adta ki Mária Terézia az Urbáriumot (1767), melynek legfontosabb eredménye a jobbágyság terheinek törvényes rögzítése volt. Megmaradtak az állami adók, a kilenced és a tized. A pénztartozást a jobbágyok és a zsellérek számára 1 forintban határozta meg, a munkajáradék (egész telek után) heti egy nap igás, vagy két nap kézi robotban egyesült.

II. József az 1784-es Horia és Kloska vezette parasztfelkelés után 1785-ben adta ki jobbágyrendeletét, amelyben megszüntette az örökös jobbágyi állapotot és megtiltotta a jobbágy név használatát.

A földbőség és a munkaerőhiány következtében a jobbágyság helyzete jónak volt mondható. Míg a század első felében az állami, addig a század második felétől a földesúri terhek voltak jelentősebbek. A jobbágyság helyzetének rendezésére a reformkorban születtek kísérletek, majd véglegesen az „áprilisi” törvényekben szüntették meg a jobbágyságot.

A jobbágykérdés megoldása a reformkorban

II. József jobbágyrendelete papíron megszüntette a jobbágyságot (1785), de elképzelése csak kísérlet maradt, és a jobbágyság léte a XIX. század derekára a társadalmi és gazdasági haladás akadályává lett. A jobbágy nem volt annyira érdekelt a termelésben, mint a bérmunkás vagy a szabad paraszt. Ezen kívül a nagyszámú jobbágyság miatt nem tudott létrejönni a szabad munkaerő, mely az iparosításnak is alapfeltétele volt.

A jobbágyfelszabadításnak két lehetséges formája a kárpótlással vagy anélkül történő jobbágyfelszabadítás. Széchenyi programjában már megtalálható a jobbágyfelszabadítás gondolata, viszont ezt a földbirtokos nemesség kártalanításával képzelte el. Az 1832-36-os országgyűlés már elfogadta az önkéntes örökváltságot, I. Ferenc azonban nem volt hajlandó szentesíteni. Az örökváltság a nemesség nagy részének is kedvezett volna, hiszen így pénzhez juthatott volna gazdaságának korszerűsítéséhez.

Az 1839-40-es országgyűlésen már törvénybe iktatták az önkéntes örökváltságot, igaz, hogy ezt a lehetőséget 1848-ig csak a jobbágyság 1%-a tudta kihasználni, mégis ez igen fontos előrelépés a jogegyenlőség megvalósítása terén. Wesselényi, majd Kossuth programjában a jobbágykérdést kötelező örökváltsággal akarta megoldani, melyet a parasztságnak kellett volna kifizetnie állami támogatással a nemesség adóztatása mellett.

A jobbágyfelszabadítással összhangban került előtérbe az érdekegyesítés gondolata. Ez a jobbágyság és a földbirtokos nemesség érdekeinek összhangba hozását jelenti a polgári átalakulás érdekében. (A polgári átalakulás elképzelhetetlen egy széles társadalmi bázis megteremtése nélkül.) Az érdekegyesítés fontos eleme a birtokbírhatás kiterjesztése, ami az 1843-44-es országgyűlésen valósult meg. Végső célja pedig a nemzet közösségnek létrehozása, ennek elemei: a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti egyenlőség és a népképviselet. Az érdekegyesítés Kossuth programjában kapott hangsúlyos szerepet, melyet a pesti Hírlapban fejtett ki.

1847-től a reformellenzék már állami kártalanítást követelt. A jobbágyfelszabadítás végül az 1848-as „áprilisi” törvényekkel valósult meg kötelező örökváltság formájában, melyet állami kárpótlással kívántak végrehajtani. A kárpótlásra csak 1853-ban, a szabadságharc veresége után került sor, a nemesség számára kedvezőtlen formában.

A mező tartalma nem nyilvános.